Kokain a banánban

Negyvenkét részes étkészletnek álcázott kokainszállítmányt fogtak Barcelonában pénteken, Bajorországban pedig több mint 28 kilogramm kokain került elő banános ládákból.

A kokainból formázott tányérokból, csészékből és tálakból álló bő húsz kilogrammos csomagot Venezuelából postázták a katalán fővárosba egy 35 éves férfinak. Kézbesítéskor tartóztatták le, a kábítószert pedig lefoglalták. A nyomozók szerint a címzettnek csupán annyi lett volna a dolga, hogy átvegye a légipostával érkező csomagot, majd átadja a venezuelai banda egy másik tagjának, a "vegyésznek", aki fogyasztásra alkalmassá teszi az étkészletté préselt kokaint.

Latin-amerikai kábítószercsempészek nem most először próbálkoztak különleges módszerekkel Barcelonában; néhány hete a repülőtéren egy törött sípcsontú chilei férfiről kiderült, hogy az öt kilogramm tömegű gipsz a lábán valójában kokain, egy ecuadori nő pedig másfél kilogrammnyi, ablakmosó szerként feltüntetett folyékony kokainnal a csomagjában próbált átjutni a reptéri ellenőrzésen.

Jó ezer kilométerrel odébb, egy bajorországi közértben ugyancsak pénteken több mint 28 kilogramm kokain került elő banános ládákból. A kis sárga csomagokba porciózott kábítószert egy több raklapnyi kolumbiai banánból álló szállítmányban rejtették el a csempészek szabályos banánosládákban. A banánszállítmányt a belgiumi Antwerpen kikötőjében léptették be Európába, és onnan bajorországi élelmiszerüzletekbe szállították - valószínűleg véletlenül - az 1,4 millió eurót (420 millió forint) érő kokainnal együtt. A kábítószerre egy bolti eladó bukkant rá egy kisvárosban, Illertissenben és azonnal hívta a rendőrséget.
Forrás: MTI