Európai összefogás a General Motors munkahelyeiért

Megállapodtak a General Motors amerikai autógyártó cég európai érdekeltségeit fogadó országok kormányai pénteken abban, hogy jobban összehangolják az iparág segítését célzó terveiket a munkahelyek megmentése érdekében.

Tizenkét európai uniós tagállam - köztük Magyarország - miniszterei, illetve más magas rangú képviselői Brüsszelben találkoztak az Európai Bizottság kezdeményezésére. A testület késő esti közleménye szerint egyebek között azt állapították meg, hogy összefüggőbb és összehangoltabb erőfeszítésekre van szükség az európai autógyártás segítésének érdekében.

Abban is megegyeztek, hogy nemzeti szinten nem hoznak intézkedést a többi érintett országgal folytatott előzetes koordináció nélkül.

A General Motors már korábban jelezte, hogy mintegy 3,3 milliárd eurónyi támogatásra lenne szüksége tevékenységének fenntartására az autóeladások rohamos csökkenése miatt. A cég értésre adta, hogy Európában ezres nagyságrendű munkahely szűnhet meg, ha nem jut segítséghez. A megbeszélésen a General Motors vezetői tájékoztatták a kormányokat a cég jelenleg ismert terveiről.

Az Európai Bizottság arra intett a brüsszeli találkozón, hogy csak olyan nemzeti lépések születhetnek, amelyek összhangban vannak az uniós szabályokkal, azaz megfelelnek az EU állami támogatási szabályainak, és nem torzítják a versenyt az egységes piacon.
Forrás: MTI