Veszélyben az útépítés

A gazdasági válság, a költségvetés katasztrofális állapota miatt veszélyben van a 4-es számú főútvonal Józsa és Hajdúhadház közötti, Debrecent elkerülő szakaszának megépítése - közölte Kósa Lajos (Fidesz) polgármester csütörtökön a cívis városban tartott

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a kormány már korábban bejelentette: több, korábban támogatásra érdemesnek ítélt kiemelt nagyprojekt nem valósul meg. Kósa Lajos szerint ezek közé került a 4-es ominózus elkerülő szakasza, ami elfogadhatatlan.

Az M35-ös autópálya józsai leágazásától induló, a 4-es főutat Hajdúhadház térségében elérő 12 kilométeres útszakasz tervezett beruházási költsége 11 milliárd forint, amelynek önrészét, az összeg mintegy felét a magyar államnak kellene fizetnie - tette hozzá Kósa Lajos.

Közölte azt is, hogy az útszakasz kiviteli tervei elkészültek, a területek rendelkezésre állnak, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési hirdetmény pedig megjelent az Európai Unió hivatalos lapjában. A beruházás teljesítési határideje 2010. október 30.

Igazi tragédia lenne, ha a kormány elvonná a forrásokat az Európai Unió egyik legelmaradottabb térségének infrastrukturális fejlesztésétől - mondta Kósa Lajos, aki szerint, ha mégis megteszik, "élet-halál kérdés, hogy ez a kormány tűnjön el, s ne a leghátrányosabb helyzetűeket sújtsa".

Kósa Lajos kért mindenkit, elsősorban Hajdú-Bihar szocialista képviselőit, hogy lobbizzanak az elkerülő útszakasz megvalósítása érdekében.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kormány ne ezt húzza ki a nagyprojektek közül" - mondta Kósa Lajos az MTI érdeklődésére, hozzátéve: ha kell aláírásgyűjtéssel, félpályás útlezárással adnak nyomatékot az ügynek.

Forrás: MTI