Árhullám fenyeget

Árhullám alakult ki a Krasznán a sok eső, valamint a hóolvadás hatására; a folyó magyarországi szakaszán első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte a szervezet vezetője az M

A Kraszna vize az országhatár és Ópályi között mindenütt elérte a töltéseket, ezért a zsilipeket lezárták, s a gátőrök folyamatos figyelőszolgálatot tartanak - mondta Bodnár Gáspár.

Az igazgató megjegyezte: a fokozott figyelemre a jelentkező altalajszivárgások és más árvízi jelenségek miatt van szükség a gátaknál.A vízügyi szakemberek szerint az árhullám a másodfokú készenléti színt közelében tetőzik majd a Krasznán.

Bodnár Gáspár tájékoztatása alapján 1,5-2,5 méterrel emelkedett a Tisza és a Szamos vízszintje is, de a két folyón az előrejelzések szerint készültségi színt alatt vonul le az árhullám.

A Túr vize egy métert áradt, a tetőzést az I. fokú készenlét közelében várják a szakemberek.
A szabolcsi vízügyi igazgatóság vezetője arról is tájékoztatott, hogy az esőzés miatt belvíz is kialakult a térségben, az elöntött terület nagysága megközelíti a tízezer hektárt.

A három felső-szabolcsi, valamint a Szamos-Kraszna-közi belvízvédelmi szakaszon már II. fokú a készültség, tíz szivattyútelepet üzemeltetnek folyamatosan.

Forrás: MTI