Orbán soha nem fogja megmenteni az országot

Az MSZP szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egyetlen válságkezelő javaslatot sem fogalmazott meg országértékelő beszédében, és reménytelen, hogy valaha is halljunk tőle ilyet - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese péntek

"Egyértelművé vált, reménytelen, hogy valaha is amikor megszólal, halljunk tőle egyetlen konkrét javaslatot, amely közelebb visz bennünket a válság kezeléséhez, az ország megerősítéséhez" - értékelte a kormánypárti politikus a Fidesz elnökének beszédét.

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor harmadik nekifutásra sem mondott semmit, ötven perces beszédében nem beszélt a megoldásokról, az ország valós problémáiról.

Hozzátette: a Fidesz-elnöknek egyetlen egy gondolata sem volt a munkahelyek védelméről, az adócsökkentésről, a nyugdíjakról vagy a szociális kiadásokról.

Mesterházy Attila azt mondta, az ellenzéki pártelnök bátorsága csak addig terjedt, hogy saját hatalmi érdekeitől vezérelve továbbra is akadályozza a válság elleni nemzeti összefogást, és ezért semmilyen árat nem tart nagynak.

A szocialista politikus azt kérte Orbán Viktortól, hogy ha semmilyen javaslattal nem állt elő és mások ötletei sem érdeklik, akkor legalább ne akadályozza azokat, akik össze akarnak fogni és tenni akarnak az országért.

Forrás: MTI