103 éves asszonyt köszöntöttek

103. születésnapján köszöntötték kedden Nagy Józsefné Gieger Józsát Dunaújvárosban; a kitűnő szellemi- és fizikai frissességnek örvendő matrónának a város nevében Kálmán András polgármester vitt virágot és ajándékot.

Józsa néni a város alapításával egyidőben, 1950-ben költözött férjével és gyerekeivel az épülő Dunaújvárosba, akkori nevén Sztálinvárosba. Előbb a 26-os Állami Építőipari Vállalat konyháján, majd nyugdíjba vonulásáig a kórház szülészetén dolgozott.
Két fia, 4 unokája és 3 dédunokája van.

A szépkorú hölgy - ő maga kérte, hogy ne idősnek, hanem szépkorúnak nevezzék - korához képest kitűnő egészségnek örvend. A köszöntésére érkezőknek "le is kopogta": remekül érzi magát.

Mint mondta, a napjait tévézéssel, olvasgatással tölti, és sokat sétál. Kedvenc olvasmányai közé tartoznak Jókai Mór és Mikszáth Kálmán művei, s a szerelmes, romantikus Courts-Mahler regények, mert mint fogalmazott, ha az évek el is szálltak felette, "a szíve fiatal maradt".

Gyakran sétálgat, s ha olyankor ismerőssel akad össze, hosszan elbeszélget velük, mert minden érdekli, ami a világban és körülötte történik.
Forrás: MTI