Kiraboltak három plébániát

Három plébániát raboltak ki egymást követő napokon Bács-Kiskun megyében, a kár meghaladja a másfél millió forintot - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

Kiskunfélegyházán a harangozó vette észre, hogy illetéktelenek jártak a plébánián, ahonnan digitális fényképezőgép, laptop, GPS és projektor tűnt el több mint hétszázezer forint értékben. A betörők egy táskában az atya misézőkészletét is magukkal vitték, ami később az ötös főút mentén eldobva megkerült - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Másnap a Kecskemét-Hetényegyháza főutcáján álló plébániára törtek be, a rabló egy negyedmillió forint értékű laptoppal távozott. Újabb egy nappal később Kerekegyházán mise közben fosztották ki a paplakot. Innen 640 ezer forintnyi készpénzt, GPS-t és projektort vittek el - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra.

Hozzátette, hogy rablások sorrendisége és az elkövetés körülményeinek hasonlósága arra utal, hogy összefüggés lehet a történtek között.Sajtóinformációk szerint az utóbbi időben a közeli Pest megyei településeken is előfordult több hasonló betörés.

Forrás: MTI