Izgalmas verseny lesz Szegeden

Szombaton 19. alkalommal rendezi meg ergométeres országos bajnokságát a Magyar Evezős Szövetség (MESZ), a verseny helyszíne ezúttal a szegedi Városi Sportcsarnok lesz.

A MESZ tájékoztatása szerint idén több újítást is bevezettek. Először írtak ki számokat egyetemi kategóriában és mozgássérült, illetve szellemi fogyatékos versenyzőknek, valamint csapatban (négyfős gárdák, a táv 500 méter, a csapattagok eredményét átlagolják). Utóbbi számban nevezett például a MESZ elnökségének együttese is, élén az elnökkel, Dávid Imrével és egy Ficsor László szövetségi kapitány vezette kvartett is.

Mindezek mellett természetesen ott lesznek a nagy nevek is az indulók sorában: többek között Varga Tamás világ- és Európa-bajnok és Haller Ákos kétszeres vb-győztes is gépre száll az ob-n.

A helyszínre látogatók nagy kivetítőkön követhetik figyelemmel a várhatóan szoros és izgalmas futamokat. Kezdés 10 órakor.
Forrás: MTI