25 éve halt meg az első gyermek filmsztár

Hatévesen lett sztár Chaplin A kölyök című filmjében, de felnőttként nem sokat élvezhetett az akkor keresett pénzből és népszerűségből Jackie Coogan, aki huszonöt éve, 1984. március 1-jén halt meg.

1914. október 26-án született Los Angelesben, apja és anyja vándorszínészként kereste kenyerét. Fiuk a színpadon tette meg első lépéseit, s háromévesen már a filmvásznon is feltűnt. A kis Coogan Charlie Chaplin mellett nőtte ki magát a filmtörténet első gyermeksztárjává. Chaplin előbb egy rövidfilmben választotta partnerének, majd 1921-ben rábízta első egész estés játékfilmje, A kölyök címszerepét, a szomorú szemű lelencgyermekét, akit a csavargó főhős magához vesz. A göndör hajú, ártatlan tekintetű kisfiú egy csapásra világhírű lett - nemcsak a közönség zárta szívébe, de a producerek is szerepajánlatokkal halmozták el.

Még kilencéves sem volt, és már Hollywood egyik legjobban fizetett sztárja lett, heti 22 ezer dollárt keresett. Eljátszotta a Twist Oliver címszerepét (1923), majd 1927-ben a Johnny, vágasd le a hajad című film egyik jelenetében a filmvásznon szabadult meg jellegzetes hajától. Milliókat hozott a stúdióknak és szüleinek, ő volt az első áruvédjegyként is feltűnő híresség, képmásával hirdettek mogyoróvajat, játék babát, írószert és lemezt, külön vállalkozás bonyolította európai reklámkörútjait, szülei produkciós cégüket nevezték el róla.

A kamaszodó, majd felnőtt Coogan egyre kevésbé érdekelte az embereket, hangosfilmjei - hiába választottak olyan népszerű alapanyagot, mint a Tom Sawyer és a Huckleberry Finn - meg sem közelítették némafilmjei sikerét, így a producerek egyre kevesebbszer gondoltak rá a szereposztásnál. A szakmai kudarcokhoz magánéleti tragédiák társultak: szülei elváltak, újra férjhez ment anyjával megromlott viszonya, apját és legjobb barátját elvesztette egy balesetben, amelyben ő is súlyosan megsérült.
Coogan hiába volt minden idők legfiatalabb "self-made" milliomosa, a pénzből nem sokat élvezhetett.

Anyja és mostohaapja ékszerekre, kocsikra, drága ruhákra szórták el keresetét, amelyből hosszas pereskedés után csak százezer dollárhoz jutott hozzá. Az ő szomorú példája nyomán született a "Coogan-törvény", amely rendelkezett a gyermekszínészek iskoláztatásáról, munkaidejéről és arról, hogy jövedelmüket nagykorúságukig külön számlán kell kezelni. Szorult anyagi helyzetében egykori partnerétől, Chaplintől kapott pénzügyi támogatást.

Coogan a második világháborúban a légierőnél szolgált, leszerelése után már nem tudta újraéleszteni karrierjét. Csillaga leáldozott, kis karakterszerepeknél tovább nem jutott sem a filmvásznon, sem a televízióban (némi népszerűségre Az Addams Family című tévésorozatban tett szert a hatvanas években), jövedelmét reklámokból egészítette ki. 1984. március 1-jén halt meg szívroham következtében, csillaga megtalálható a hollywoodi hírességek sétányán.
Forrás: MTI