Az MDF nem kéri a fővárosi költségvetést

Az MDF fővárosi képviselői akkor járnak el a párt politikájának megfelelően, ha a Fővárosi Önkormányzat idei költségvetését egyikük sem szavazza meg.

A választmány elnökének közlése szerint az elnökség elvárja azt is, hogy a fővárosi költségvetési vitában mindhárom frakciótag részt vegyen valamennyi szavazásnál.
Vaskor László, a fővárosi MDF frakcióvezető-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy a képviselőcsoport szerdán alakítja ki álláspontját az önkormányzat idei költségvetés-tervezetéről.
"Előzetes várakozásaink szerint ellenzékből egy ilyen rossz irányú költségvetés nem támogatható" - tette hozzá. A politikus emlékeztetett rá, a költségvetési koncepció vitájában már leszögezték, hogy elfogadhatatlan számukra a fővárosi önkormányzat jelenlegi mértékű eladósodása az, hogy az eddigi 160 milliárd forint mellé újabb 33 milliárd forintos hitelt vegyenek fel. Ez ugyanis súlyos kényszerpályát alakít ki, mivel 2014-től is 120 milliárd forintos eladósodást jelentene az önkormányzat számára.

Kifogásolják azt is, hogy az önkormányzattal párhuzamosan jelentősen eladósították a közszolgáltató gazdasági társaságokat, amelyek még "rettenetes mértékű" veszteséget is termelnek. Példa erre a BKV 100 milliárd forintos adóssága - mondta.

A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy a könyvvizsgálói jelentésekből már hosszú évek óta nyilvánvaló a fővárosi vezetés számára is, hogy további hitelfelvétel nem javasolt, s nem is indokolt. A politikus rámutatott, hogy a költségvetési koncepció decemberi tárgyalása óta újabb hitelfelvételt tervez a városvezetés, miközben sem a közszolgáltatásokhoz "nem nyúlnak hozzá", sem a veszteségforrások "eltömítéséhez".

A jelenlegi ésszerűtlen költségvetési szerkezet a főváros további eladósodását, stagnálását és fejlődést nem hozó beruházások megvalósulását jelenti.
Bagdy Gábor, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke keddi tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy nem támogatják a költségvetés tervezetét, amelynek számait nem tartják helytállónak. Szerintük a bevételeket túl magasra, a kiadásokat pedig alultervezték. Megjegyezte azt is, hogy az ellenzék nem szokta megszavazni a városvezetés költségvetését.

A Fővárosi Közgyűlés úgynevezett házbizottsága keddi ülésének résztvevői az MTI-nek elmondták, hogy a városvezetéstől azt a tájékoztatást kapták, hogy a költségvetést nem vonják vissza a csütörtöki közgyűlés napirendjéről. Hunvald György (MSZP) képviselő előzetes letartóztatása miatt a közgyűlésben megszűnt az MSZP-SZDSZ egyfős többsége, patthelyzet alakult ki a 33 MSZP-SZDSZ és az ugyanennyi Fidesz-KDNP-MDF képviselő által alkotott tömb között.

A főpolgármester a közgyűlés napirendjére tűzte a költségvetés tárgyalását, de elfogadásához nem lesz többsége a városvezetésnek, ha az ellenzéki álláspontok nem változnak. A büdzsé tervezetétől jelenleg eltér az MSZP és az SZDSZ álláspontja is. A szocialisták szerint ez egy hivatali tervezet, amely nem tartalmazza az MSZP álláspontját. Ez ügyben a koalíciós partnerek szerdán politikai egyeztetést tartanak.

Az önkormányzatnak egyébként nincs érvényes közgyűlés által elfogadott költségvetési koncepciója sem, mivel azt decemberben csak az SZDSZ szavazta meg.
Forrás: MTI