Az agysérülés emeli az epilepszia kockázatát

Nagy az epilepszia kockázata legalább tíz évig egy súlyosabb agysérülés után - közölték dán kutatók a Lancet című orvosi szaklap hétfői számában.

Enyhe agysérülésnél vagy koponyacsonttörésnél megkétszereződött, komolyabb sérülésnél hétszeresére nőtt a pácienseknél az epilepszia kockázata - állapította meg Jakob Christensen, az aarhusi egyetemi kórház munkatársa és kutatócsoportja. A dán kutatók szerint a traumás agysérülés által okozott nagyobb epilepsziakockázat tíz éven túl is fennmaradt, főként a 15 év fölöttieknél.

A tanulmányban egy nemzeti nyilvántartás adatait elemezték, amely az 1977 és 2002 között Dániában született 1,6 millió fiatal körében előfordult traumás agyi sérüléseket és epilepsziás eseteket rögzíti. A kutatók azt javasolják, hogy a poszttraumás epilepszia megelőzésére az agyi sérülések után még évekig alkalmazzanak gyógyszereket, illetve kövessék a páciensek tüneteit.

A rohamokban támadó epilepszia jelenleg nem gyógyítható, ám gyógyszerekkel karbantartható, noha utóbbiaknak is lehetnek súlyos mellékhatásai.