Megvan a katasztrófa oka

A szövetségi nyomozók feltételezése szerint jegesedés is közrejátszhatott a Continental Airlines repülőgépének tragédiájában - közölte szombaton a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB). A Bombardier Dash 8 Q400-as típusú repülőgép csütörtök este zuh

A szerencsétlenséget a gépen tartózkodók közül senki sem élte túl, és életét vesztette egy, a házban tartózkodó férfi is.

A Newarkból Buffalóba tartó 3407-es járat a leszállás előtt öt perccel tűnt el a radarképernyőről, majd rázuhant a lakóházra. Szemtanúk szerint a katasztrófa után több robbanás is történt, a lángok pedig még a környező házaknál is magasabbra lobbantak fel. A keletkezett tüzet csak több óra után sikerült a tűzoltóknak megfékezniük.
Lezuhant egy gép Buffalóban

Az áldozatok között volt Alison Des Forges, az 1994-es ruandai népirtással kapcsolatos vizsgálat egyik vezető nyomozója és Beverly Eckert, a szeptember 11-i merényletek egyik áldozatának özvegye is, aki éppen azért utazott Buffalóba, hogy a 9/11-es merényletekben elhunyt férje nevében egy ösztöndíjat jelentsen be az egyik gimnáziumban.

Steven Chealander, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal egyik nyomozója szerint a fekete dobozban tárolt információkból kiderült, hogy a pilóták jegesedést tapasztaltak a pilótafülke ablakán és a szárnyak szélein. Bár az NTBS még nem jutott végső következtetésre, Chealander szerint a jég is szerepet játszhatott a katasztrófában. A jelentősebb jegesedés ugyanis aerodinamikai akadályokat képez azzal, hogy megváltoztatja a szárnyak alakját - mondta a nyomozó.
Forrás: hirado.hu