A támogatás ellenére is bajban marad az építőipar?

A Fidesz szerint önmagában az az 1.800 milliárd forint, amelyet a kormány a következő másfél évben szán építőipari beruházásokra, nem rendezi az építőipar helyzetét; emellett jogszabály-változtatásokra is szükség van - mondta Bencsik János fideszes ország

Nem elegendő hetente egy újabb 1.800 milliárdos építőipari megrendelési állomány bejelentését megtenni, hanem biztosítani kell az ezekhez a munkákhoz való hozzáférés lehetőségét is - fogalmazott az ellenzéki honatya.

Mint mondta, az építőipar helyzetét jogszabály-változtatásokkal kell rendezni annak érdekében, hogy a megrendelési állományokat növelni lehessen, valamint a lánctartozások mértéke csökkenthetővé, a nem legális építőipari munkahelyek jelentős része pedig legalizálhatóvá váljon.
"Nem elég az építési piactérre asztalokat elhelyezni, az asztalokra portékát is oda kell tenni". Ehhez pedig parlamenti garanciavállalásra és kormányzati cselekvésre van szükség - hangoztatta Bencsik János.

Megjegyezte azt is, az 1.800 milliárd forinttal az a probléma, hogy az jelenleg nem áll rendelkezésre, nincsenek mögötte megkötött szerződések.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány a következő másfél évben 1.800 milliárd forintot szán építőipari beruházásokra, amelyek elsősorban európai uniós forrásokból valósulnának meg.

Ennek részeként 267 iskola, 24 rendelőintézet, több mint 400 kilométer vasúti, és mintegy 350 kilométer közúti beruházás valósulhat meg, emellett 78 különböző városi terület, például lakótelepek, újulhatnak meg - ismertette a miniszter.

Elmondta: ez az építőiparnak szánt csomag kiegészíti azt a tavaly novemberben elkezdett 1.400 milliárd forintos programot, amely a vállalkozások számára válságkezelő és gazdaságélénkítő céllal indult útjára.

Bencsik János az oktatási intézmények felújítására meghirdetett program kapcsán azt mondta, mire a közbeszerzési eljárásokat követen megtörténhet a kivitelezési szerződések megkötése, már az év utolsó negyedéve lesz, iskolai szezon, ezért nagyon sok munkát majd elhalasztanak.
Kitért arra is, hogy a bankmentő csomag ugyan szolgálta a bankrendszer stabilitását, de "friss pénzt" nem tett hozzáférhetővé a vállalkozások számára.
Forrás: MTI