10 év fegyházra ítélték a gyerekekkel fajtalankodó tanárt

A Szarvasi Városi Bíróság szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért 10 év fegyházbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a pedagógus foglalkozástól pedig véglegesen eltiltotta - táj

Hozzátette: a bíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását. Az ítélet nem jogerős, a vádlott felmentésért, védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett.

A pedagógus 2007 júniusában egy szlovákiai táborozáson vett részt tanítványaival, ahol a reggeli ébresztők előtt legkevesebb három alkalommal fajtalankodott 10 éves fiú tanítványával. A vádlott szintén a szlovákiai táborban beszélte meg egy másik, akkor 14 éves fiúval, hogy megmutatja neki méhésztelepét. Miután a táborból hazaérkeztek, a fiú felhívta tanárát, és megbeszélték, hogy egy júliusi napon közösen mennek a méhésztelepre.

A telepen a pedagógus valóban mesélt a méhek életéről, majd fajtalankodásra vette rá a gyereket. Ezt követően a pedagógus a nála lévő fényképezőgéppel felvételt is készített arról, ahogy fajtalankodott a sértettel. Kisvártatva a vádlott közölte, "most én jövök" és a fiú előtt önkielégítést végzett, amit a sértett, a vádlott felhívására lefényképezett.

A pedagógus, mielőtt haza indultak, megígértette a gyermekkel, hogy mindez az ő titkuk marad, ám a fiú otthon elmesélte édesanyjának, aki értesítette az iskolát.A pedagógust még azon a nyáron felfüggesztették állásából.
Forrás: MTI