Draskovics hálás

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn reggel telefonon mondott köszönetet osztrák kollégájának, Maria Fekternek és az osztrák hatóságoknak a veszprémi emberölés gyanúsítottjainak gyors elfogásáért - tudatta a magyar szaktárca közlemé

A vasárnap hajnali késeléses bűncselekmény két gyanúsítottját, Raffael Sándort és N. Győzőt az osztrák rendőrök a múlt éjszaka vették őrizetbe Ausztriában az A2-es autópályán, nemzetközi körözés alapján. A két férfi kiadatásához a magyar hatóság megtette a szükséges intézkedéseket, de a gyanúsítottak várhatóan így is csak több nap múlva kerülhetnek a veszprémi rendőrség fogdájába.
A harmadik gyanúsított, az ugyancsak körözött Sztojka Iván még szökésben van. Az, hogy a három gyanúsítottnak pontosan mi volt a szerepe a bűncselekmény elkövetésében, a nyomozás érdekében a rendőrség egyenlőre nem közölte.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője, Csányi Zoltán őrnagy hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a tanúvallomások alapján jóval több gyanúsítottal számol a rendőrség.

A gyilkosság vasárnap hajnali 3 órakor történt a veszprémi Skorpió bár előtt. A szórakozóhelyen egy népes társaság több tagja szóváltásba keveredett az ugyancsak ott tartózkodó, és egyik csapattársuk gyermekének születését ünneplő veszprémi kézilabdásokkal.

A vitázó, lökdösődő férfiak a bárból az utcára kerültek, ahol valaki a dulakodók közül Marian Cozmát, a veszprémi kézilabdacsapat 26 éves román beállósát mellkason szúrta. A segítségére siető horvát Ivan Pesicsnek a veséjét sebesítették meg, míg harmadik csapattársuk, a szerb Zarko Sesum súlyos szem- és fejsérüléseket szenvedett.

Marian Cozmát mentővel a veszprémi kórházba szállították, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Ivan Pesicsnek az operáció során eltávolították az egyik veséjét, Zarko Sesum pedig koponya- és arcműtéten esett át.
Forrás: MTI