63 milliárd energiatámogatásra

A kormány idén az előirányzat szerint 62,8 milliárd forintos energiatámogatást ad elsősorban gáz- és távhőtámogatás formájában a rászorultaknak - jelentette be Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájéko

Elmondta, hogy a szociális alapú gáz- és távhőtámogatás 2007. január 1-jei bevezetése óta azon háztartások jogosultak ilyen támogatásra, ahol az egy fogyasztási egységre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 3,5-szeresét, amely jelenleg 99.750 forint. A kompenzációt a fogyasztók kérelme alapján a Magyar Államkincstár állapítja meg.

Mivel az energiaárak 2008-ban több ízben emelkedtek, a támogatási mértékek 2009-ben történő változatlan fenntartása társadalom- és szociálpolitikai szempontból alapvető követelményt jelent - hangsúlyozta az államtitkár.

Ennek megvalósítása pótlólagos forrás bevonását tette szükségessé, amely az energiaellátók jövedelemadójából (az úgynevezett Robin Hood-adó) származó, évi 30 milliárd forint összegre becsült bevétel. Ezáltal lehetővé vált, hogy 2009-ben a támogatás alapvető feltételei változatlanok maradjanak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a leginkább rászoruló fogyasztók esetében gázfogyasztásnál a havidíjnak közel felét (44 százalék), távhőfelhasználásnál pedig több mint felét (52 százalék) a támogatási rendszer biztosítja.

Korózs Lajos kiemelte, hogy az állam arra törekszik, hogy a támogatás valóban szociális alapú legyen.Az államtitkár elmondta, hogy 2009. január 30-ig összesen 1 millió 564 ezer 868 igénylésből 1 millió 351 ezer 203 esetben született támogatási döntés, ez 86,3 százalék. Gázártámogatásban 1 millió 115 ezer 844 igénylő részesül, távhő-ártámogatásra pedig 235 ezer 359 háztartás jogosult.
Forrás: MTI