Késelések Zala megyében

Két, súlyos sérüléssel járó késelés is történt kedden Zala megyében, az egyik sérültet Pusztamagyaródról, a másikat Hahótról szállították kórházba - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese szerdán az MTI-t.

A nagykanizsai kórházból érkezett jelzés arról, hogy egy pusztamagyaródi férfit súlyos, szúrt sérüléssel szállítottak be. Mint kiderült, negyedórával korábban a sérült ellen egy falubelije feljelentést tett, azt állítva, hogy a férfi egy társával megtámadta őt, s az egyikük sörösüveggel fejbe vágta - közölte Salamon Róbert alezredes.

A rendőröknek a fejbe vert férfi elismerte, hogy miután megtámadták, a zsebéből elővette a kését és azt beleszúrta az egyik támadó lábába. A férfinél megtalálták a 7,5 centiméter pengehosszúságú kést, majd sérülései ellátására őt is kórházba szállították. A körülmények pontos tisztázása érdekében súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás.

Ugyancsak kedd este, szintén a nagykanizsai kórházban láttak el egy másik, szintén szúrt sérüléssel bevitt férfit. A történtekről a rendőrségi sajtóügyeletes annyit közölt: Hahóton négyen italoztak családi körben, amikor egyelőre nem tisztázott okból egy 35 éves férfi hasba szúrt egy másik férfit.
A gyanúsítottat súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nagykanizsai rendőrkapitányságon.
Forrás: MTI