Életműkiállítás nyílik

Az egyik legismertebb német képzőművész, Jörg Immendorff grafikáiból nyílik kiállítás a Pest megyei Zsámbékon vasárnap. A két éve elhunyt művész teljes életművét átfogó, egyedülálló válogatást március 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők - Magyarországon e

A kastély multikulturális központtá alakításának fontos lépcsőfoka a nemzetközi képzőművészet élvonalába tartozó Jörg Immendorff munkáit bemutató kiállítás - hangsúlyozta Nagy Györgyi mecénás csütörtökön az MTI-nek.

A Zichy-kastélyt működtető Dominion Consult Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a tárlat aktualitását az adja, hogy épp húsz éve nyitotta meg nyugati határát Magyarország a keletnémet turisták előtt. Immendorff teljes életművét behálózta az NDK és az NSZK különválásának problematikája, és individuális látomásként műveiben is visszaköszön az újraegyesülés iránti vágy.

Jörg Immendorff 1945-ben született Lüneburg közelében. A 60-as években a düsseldorfi Művészeti Akadémián folytatott tanulmányokat, először a látványtervezés érdekelte, majd a képzőművészet felé fordult. 1968-ban Chris Reineckével együtt hozták létre a "LIDL" akció-projektet. 1968 és 1981 között tanárként dolgozott Düsseldorfban.

Autodidakta módon alkotott, ideológiai állásfoglalásával gyakran feltűnést keltett, elítélte a német múltat és a háborúkat. Az "új vadaknak" nevezett neoexpresszionista festők között tartják számon. 2007-ben bekövetkezett haláláig a düsseldorfi Művészeti Akadémia professzora volt.

A zsámbéki Zichy-kastélyban 200 grafikai művét állítják ki, közöttük a "Lidl baby" és a "Café Deutschland" sorozat darabjait. A teljes életművet bemutató kiállítás darabjai Zsámbékról majd Kínába utaznak tovább.

Nagy Györgyi hozzátette: a német újraegyesítés jegyében még ebben az évben hasonló nagyságrendű kiállításokat terveznek májusra és októberre is.
Forrás: MTI