Dávid Ibolya üres szavakról beszélt

A puha, felszínes válságkezelés, nem válságkezelés - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön a parlamentben.Az ellenzéki pártelnök szerint az elmúlt két-három hónapban semmi érdemi kormányzati lépés nem történt, ami a válság okozta helyzetet

Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy pártja komoly válságkezelő programot tett le a tavaly novemberben tartott Nemzeti Csúcson, a kormány azonban nem vette azt figyelembe.
Mint kiemelte, a válságkezelés története nem a következő választásról szól, hanem arról, hogyan lesz gyerekeinknek munkahelye, hogyan lesz nyugdíjunk.

Hangsúlyozta azt is: az MDF a tisztességes közteherviselés pártján áll, és az egykulcsos jövedelemadó bevezetése mellett teszi le a voksát.A pártelnök közölte: az MDF egyetért Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel abban, hogy sokaknak fájna egy mélyreható, gyökeres reform, azonban ehhez a reformhoz a magyar politika nagyon gyáva.

Az állam nem bírja tovább a "kádári-osztogatást", vége a "feneketlen zsák-korszaknak", hiszen a költségvetés nem más, mint az adófizetők közös pénztárcája, melyben véges összegű pénzösszeg található - jelentette ki.

Kiemelte: minden egyes embernek áldozatot kell vállalni ahhoz, hogy az ország túljusson a válságból.Dávid Ibolya arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a parlamentben folyamatosan "kétharmada van a gyávaságnak", minden felmérés azt erősíti meg, az állampolgárok készek arra, hogy reformfolyamatok induljanak meg.

Hozzátette azt is: felmérések szerint az emberek 39 százaléka anyagi áldozatot is kíván hozni azért, hogy az alapvető reformok megszülethessenek."Ez a válság egy utolsó figyelmeztetés a magyar politika számára, hogy szakítani kell a kádári nosztalgiával (...)" - közölte.

Mint mondta, a csütörtöki vitának akkor lenne haszna, ha a pártok belátnák, közös programra, egyfajta nemzeti minimumra van szükség, mely ciklusokon ível át.Császár Antal független képviselő véleménye szerint a válság a munkahelyeket veszélyezteti leginkább. Kiemelte: legfontosabb feladat a munkahelyek biztonságának megteremtése, valamint az adók és a járulékok mérséklése.
Forrás: MTI