Az SZDSZ az ÁFA-emelés ellen

Az SZDSZ nagy vonalakban egyetért a miniszterelnök által vázolt adóátrendezési javaslattal, kivétel ez alól az áfaemelés - közölte Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője.

Kóka János elmondta: az SZDSZ adócsökkentést, adóátrendezést javasol. A frakcióvezető szerint úgy látszik, azért lenne szükség az áfaemelésére, mert tavaly év végén terven felül, részben a szakszervezetek nyomására a kormány kiáramoltatott 200 milliárd forintot a költségvetésből, és most ezt kívánja visszavenni.

Az SZDSZ az áfaemelés helyett az állami költségek csökkentését javasolja - közölte Kóka János, aki emlékeztetett arra, hogy a vagyonadó bevezetését korábban a szocialisták nem támogatták, amikor nem szavazták meg az ingatlanadó kivetését.

Helyes törekvés az élőmunkát terhelő adók csökkentése és más adóterhek növelése ezért cserébe, de eközben csökkenjen folyamatosan a magyarországi teljes adószint - tette hozzá a liberális politikus.

Az SZDSZ az adócsökkentés, -átrendezés mellett azt javasolja még, hogy csökkenjenek a felesleges állami kiadások és "folytassuk a berekesztett, vagy kezdjük el az el nem kezdett reformokat" - mondta Kóka János.

Szerint ne fizessenek családi pótlékot a legjobb módúaknak, ne legyen 3.200 önkormányzat, ne tartsanak fent több mint 70 egyetemet, és több mint 160 kórházat, a "Fideszt meg kérjük meg, hogy ne vonjon kordont minden megszüntetendő kórházi ágy köré".

Kóka János szerint, az elhangzott parlamenti beszédek nem szakítottak a politikai klisékkel, és néhány alapigazságot most sem mondtak ki, például azt, hogy az állam azért nem tudja megoldani a problémát, mert a probléma az állam maga.Egyszerű recept: ne költs többet, mint amekkora bevételed lesz - tette hozzá a liberális politikus.
Forrás: MTI