Közös lépések kellenek

Szent-Iványi István találkozót javasol a magyar európai parlamenti (EP)delegációvezetőknek, hogy az idei EP-választáson várható "aggasztóan alacsony" részvétellel kapcsolatban a lehetséges közös lépésekről egyeztessenek - írta a politikus a delegációvezet

Az Európa Parlamenti Képviselők Állandó Fórumának soros elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott levelét Szájer Józsefnek (Fidesz), Tabajdi Csabának (MSZP) és Olajos Péternek (MDF) címezte. Mint írta, ha kedvező választ kap, a találkozót Budapesten tarthatnák.

A politikus a közelgő választás kapcsán megjegyezte: szomorú tapasztalat, hogy 1984 óta minden EP-választáson alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az azt megelőzőn. Hozzátette: a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján ez az idén sem lesz másként.

Szent-Iványi István kitért arra is, hogy az Eurobarometer felmérései szerint az európai választóknak mindössze 26%-a van tisztában azzal, hogy 2009-ben európai parlamenti választások lesznek, és kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy valamennyire is érdekli az esemény.

A képviselő úgy gondolja, minden magyar és európai politikai erő közös érdeke, hogy az Európai Parlament képviselőinek megválasztása során minél többen éljenek szavazati jogukkal.

A liberális politikus egyúttal azt is javasolja, hogy az EP magyar delegációnak vezetői politikai nyilatkozatot adjanak ki, amelyben minden magyar választópolgárt szavazásra hívnak idén júniusban.

Szent-Iványi István felvetette annak a lehetőségét is, hogy a választási kampányban az elkerülhetetlen pártpolitikai küzdelmek mellett hangsúlyosan essen szó az Európai Parlament jogalkotási sikereiről, az európai integrációban betöltött szerepéről és a voksolás valódi jelentőségéről. Utóbbira példákat sorolva említette, hogy "milyen Európát szeretnénk örökül hagyni utódainkra, és milyen választ kínálunk adni európai szinten a globalizáció, a klímaváltozás és a gazdasági válság kihívásaira".

Szent-Iványi István javaslatként vetette fel azt is, hogy a magyarországi kampányban a képviselők legyenek annak a "kompromisszumkeresésen, párbeszéden és tolerancián alapuló politikai kultúrának a követei", amelyet az elmúlt öt évben Strasbourgban és Brüsszelben maguk is gyakoroltak. Hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament legitimitása a választóktól ered, és komoly csorbát szenved, ha a választási részvétel egy kritikus szint alá süllyed.
Forrás: MTI