Drogdílereket fogtak

Kábítószer-terjesztőket fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a három, 20-25 év közötti helyi lakost őrizetbe vették - közölte Gere Zoltán ezredes, a város rendőrkapitánya szerdán sajtótájékoztatón.

Ferenc Róbert őrnagy, a kapitányság közbiztonsági osztályának vezetője elmondta: lakossági információk alapján jutottak a drogkereskedők nyomára, figyelni kezdték őket, majd éjjel értékesítés közben tetten érték a fiatalokat.

Az egyik gyanúsított gépkocsival közlekedett, szervezetében a gyorsteszt kábítószer jelenlétét mutatta ki, így jogosítványát bevonták, ellene bódult állapotban történt járművezetésért is eljárást indítottak.
A csoport tagjainál tartott házkutatás során a drogkereső kutya összesen 60 gramm kábítószert talált.
Az ügyben négy drogfogyasztó is a nyomozók látókörébe került, kihallgatásuk már meg is történt. A rendőrség kezdeményezi majd a drogkereskedők letartóztatásba helyezését a bíróságon.

Gere Zoltán ezredes elmondta, hogy jelenleg 17 kábítószeres ügyben folyik eljárás a nyíregyházi rendőrkapitányságon. Az ügyek összesen 67 embert érintenek, közülük 55-en drogfogyasztók. A terjesztéssel is gyanúsított emberek közül kilencen - hat ügyben - előzetes letartóztatásban vannak, míg a mostani új ügyben hárman egyelőre őrizetben. Az eljárások során a rendőrség összesen mintegy négy kilogrammnyi kábítószert foglalt le, döntően marihuánát.

A kapitány megjegyezte, hogy a lakossági igények figyelembevételével Nyíregyháza területén úgynevezett operatív pozíciókat építettek ki a drogterjesztés visszaszorítására, ezáltal erősítették a felderítő munkát, s ennek az eredménye a 17 esetben kezdeményezett eljárás.

Fülöp Gergely százados, a megyei főkapitányság sajtószóvivője arról számolt be, hogy kedden egy közúti ellenőrzés során, egy megállított személygépkocsiban két kábítószer-fogyasztó fiatal bukott le bódult állapota miatt Nyíregyházán. Szervezetükben többféle kábítószert, kokaint és marihuánát mutatott ki a gyorsteszt.
Forrás: MTI