Gyurcsány tanácstalanságában ide oda kapkod

A gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultál ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról, teendőkről.

Az egyeztetésen, csakúgy mint az előző napon, jelen lesz Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési, Veres János pénzügy-, Szűcs Erika szociális és Kiss Péter kancelláriaminiszter.

A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy a miniszterelnök a következő hetekben válságtanácskozás-sorozatot indít útjára, és még intenzívebben folytatja a szakmai, politikai és társadalmi egyeztetéseket.

Pénteken Gyurcsány Ferenc olyan magyar szakemberekkel folytatott konzultációt a válság hatásairól, akik a világgazdasági trendek, folyamatok elemzésével foglalkoznak. Szombat délután pedig a válság kezelésében leginkább érintett tárcák - a szociális, a pénzügy, a gazdasági és a közlekedési minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal - vezetőivel egyeztetett késő estig.

A mai "válságkonzultációra" mások mellett meghívást kaptak az Állami Számvevőszék, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Budapesti Értéktőzsde elnökei, több szakszervezeti szövetség képviselője, valamint a Reformszövetség koordinátora.
Forrás: MTI