Gyerekek erőszakoltak meg egy 9 éves kislányt

Osztálytársukat, egy kilenc esztendős kislányt erőszakoltak meg szegedi fiúk tavaly ősszel - erősítette meg a Magyar Televízió Híradójának értesülését az MTI-nek Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Az őrnagy elmondta, a Szegedi Rendőrkapitányság valóban indított büntetőeljárást egy általános iskolában történt nemi erőszak ügyében az elmúlt év őszén.

Az ügy körülményeinek felderítését követően a büntetőeljárást lezárták, mivel valamennyi gyanúsított gyermekkorú volt. Az eset iratait a rendőrség átadta a gyámhatóságnak - tett hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI