Vagyonvizsgálat segély előtt

Vagyonvizsgálatot rendel el a balassagyarmati polgármesteri hivatal, ha a segélyt kérők életvitele, illetve a bevallott adatok alapján megkérdőjelezhető a rászorultság - közölte a Nógrád megyei város alpolgármestere szerdán az MTI-vel.

Csach Gábor (Fidesz) elmondta, hogy a város módosított szociális rendelete teszi lehetővé ezt, a döntést pedig azért hozták, mert olyanok is részesülnek a támogatásokban, akik erre valós jövedelmük alapján nem lennének jogosultak. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy Balassagyarmat évente közel 70 millió forintot költ saját forrásból szociális támogatásokra, a valószínűsített visszaélések a segélyek 5-8 százalékát teszik ki.

Tudomásuk szerint 30-40 olyan család részesül támogatásokban, amely erre papíron ugyan jogosult, ám valós jövedelme alapján nem lenne azok - tette hozzá.

A szociális segélynél, az ingyenes étkeztetésnél, a tankönyvtámogatásnál és az ösztöndíjnál a leggyakoribbak a visszaélések.

Csach Gábor hozzátette: azért akarják kikényszeríteni a "szociális bliccelőket" az ellátórendszerből, hogy a valóban rászorulóknak ne kelljen alacsonyabb összegű segélyt megállapítani miattuk.

A helyi szociális rendeletet ezért úgy módosították, hogy a kérelmi nyomtatvány elválaszthatatlan mellékletévé tették azt a tájékoztatót, amely rögzíti: a hivatal vagyonosodási vizsgálatot
kezdeményezhet az adóhatóságnál, ha a benyújtott nyilatkozatok és igazolások által bizonyított jövedelmi helyzettől lényegesen eltérő életvitel jellemzi a kérelmezőt és a családját. Tartalmazza a tájékoztató azt is, hogy ez esetben a hivatal a belföldi jogsegély keretében az ügyfél írásbeli hozzájárulásával más hatóságoktól is beszerezheti a szükséges adatokat, és azok megérkezéséig felfüggeszti az eljárást.

A kérelmezőknek alá kell írniuk, hogy tudomásul veszik a tájékoztatóban leírtakat.
Az alpolgármester hozzátette: februárban tartják a rendszeres támogatások éves felülvizsgálatát, akkor kiderül, hogy visszaléptek-e a nem rászoruló kérelmezők.
Forrás: MTI