Sólyom fogadta Markót

Pártjának helyzetéről tájékoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Sólyom László államfőt, aki hivatalában fogadta a magyarok érdekvédelmi szövetségének vezetőjét szerdán - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.

A közlemény szerint Markó Béla az RMDSZ-nek a romániai parlamenti választások utáni helyzetéről tájékoztatta a köztársasági elnököt.

A november végi választásokat követően az RMDSZ 12 évnyi kormányzás után ellenzéki szerepbe került.

A választásokon a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) alkotta választási szövetség szerezte a legtöbb a szavazatot. A PSD-PC a képviselőházi helyekre adott voksok 33,09 százalékát kapta. Alig maradt el mögötte a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a voksok 32,36 százalékával. A harmadik helyen végzett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 18,57 százalékkal, az RMDSZ pedig a negyedik helyet foglalta el 6,17 százalékkal. A szenátusi mandátumokért folytatott harc eredményeként a PSD-PC 34,16, a PD-L 33,57, a PNL 18,74, az RMDSZ pedig 6,39 százalékot szerzett.

Az RMDSZ összesen 31 mandátumot kapott a román parlament két házában. A magyarok érdekvédelmi szövetsége a képviselőházban 22, a szenátusban 9 helyet kapott.
Forrás: MTI