Még pár napig titkolózik a Fidesz

A Fidesz néhány napon belül részletesen beszámol szervezeti változásairól - mondta az MTI-nek az ellenzéki párt sajtófőnöke hétfőn.Havasi Bertalan szerint a Fideszben jelenleg zajlik a február 1-től hatályos vezetői átszervezés előkészítése.

Mint mondta, az átalakításról néhány napon belül részletes tájékoztatást adnak.Orbán Viktor pártelnök a hétvégén közölte: Deutsch Tamás helyett más lesz a kabinetfőnöke, mivel a politikus biztos helyet kapott az EP-listán. Mint mondta, az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet, beleértve az elnöki stáb munkáját, egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani.

A Népszabadság hétfőn azt írta, hogy egy erős elnöki stábot hoznak létre a Fideszben, amely kampányfeladatokat is ellát majd. Ennek élére Szijjártó Péter mostani kommunikációs igazgató, szóvivő kerülhet. A változás nem érinti a pártigazgatóságot, amelyet Kubatov Gábor vezet, az pedig már korábban eldőlt, hogy az EP-választás kampányfőnöke Gyürk András lesz.
Forrás: MTI