Egy hét alatt négy autó, két lakás és egy iskola

Négy autó feltörésével, két lakás- és egy iskolabetöréssel gyanúsítják azt a 18 éves fiatalt, aki mindezeket néhány nap leforgása alatt követte el Szegeden - értesült a HavariaPress.

Múlt hét csütörtökén törte fel az első két autót a fiatal bűnöző a csongrádi megyeszékhely Gogol és Gutenberg utcájában, majd a rákövetkező napon újabb két kocsit fosztott ki a Szabadkai úton.

A nyomozók munkájának eredményeként kiderült, hogy az autófeltöréseket megelőzően két szegedi lakásban, valamint néhány nappal elfogása előtt az egyik iskolában is járt a fiatalember, aki főleg műszaki cikkekben „utazott”. Kihallgatásán minden terhére rótt bűncselekményt beismert, társait még keresi a rendőrség. Az őrizetbe vett fiatal előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség a Szegedi Városi Ügyészségnél.
Forrás: MTI