Pénzhamisítókat fogtak

Három pénzhamisítót vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán; a helyi, rakamazi, illetve vasmegyeri lakosoknál 13 hamis húszezrest találtak, a gyanúsítottak egy hamis bankjegyet már felhasználtak fizetésre - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitán

A társaság úgy bukott le, hogy tagjai közül az egyik férfi hamis bankjeggyel vásárolt négy doboz cigarettát csütörtök éjjel az egyik nyíregyházi büfében. Az alkalmazott később észrevette, hogy nem valódi a húszezres, és értesítette a rendőrséget - mondta Fülöp Gergely.

A százados tájékoztatása szerint az alkalmazottól kapott leírás alapján a rendőrök negyedórán belül a nyomára bukkantak annak az autónak, amellyel a büfétől távoztak a pénzhamisítók. A feltartóztatott járműben ülő egyik férfinál öt, a kocsit vezető nő alsóruházatában pedig további nyolc hamis húszezer forintost találtak.

A 26 éves rakamazi nő, valamint a 23 éves vasmegyeri és a 37 éves nyíregyházi férfi ellen pénzhamisítás megalapozott gyanújával indult eljárás.

A szóvivő megjegyezte, hogy a házkutatások során nem találtak több hamis bankjegyet a gyanúsítottaknál, akik tettükért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.
Forrás: MTI