Orbán véleményét is kikérte az IMF vezér

A világgazdasági átalakulások nyomán kialakult helyzetet vitatta meg Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával tartott keddi budapesti találkozóján - közölte a párt sajtóosztálya az MTI-vel.

A találkozón részt vettek Járai Zsigmond és Bod Péter Ákos volt jegybankelnökök, Szapáry György volt jegybank-alelnök és Parragh László kamarai elnök is.A megbeszélés résztvevői megvitatták a világgazdasági átalakulások nyomán kialakult helyzetet, és áttekintették a válság Magyarországra gyakorolt hatásait.

A nap folyamán Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Dominique Strauss-Kahnnal folytatott megbeszélésről azt mondta, véleménye szerint azért került sor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának látogatására, mert az IMF kezdi felismerni, hogy a Magyarországnak nyújtott hitel nem siker-, hanem kudarctörténet lesz, amelyből egyik résztvevő sem jön ki jól.

A tárgyalások kapcsán a politikus megjegyezte, hogy az IMF vezérigazgatója szerint is nehéz év lesz a 2009-es, éppen ezért annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar kormánynak is fel kell készülnie arra, hogy akár év közben is intézkedéseket léptessen életbe a gazdasági bizalom helyreállítására.
Forrás: MTI