Késsel támadtak egy 15 éves gyerekre

Késsel megsebesített és kirabolt egy 15 éves fiút három, "rocker kinézetű" fiatalember hétfőn Győrött - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A támadók arcukat fekete kendővel takarták el, a fejükre csuklyát húztak. A sértettet késsel megfenyegették, több helyen megsebesítették, majd elvették a mobiltelefonját, pár ezer forintját és a tízóraiját is - mondta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kocsis Tünde alezredes tájékoztatása szerint a 15 éves középiskolás szaladni kezdett, amikor észrevette, hogy az ismeretlenek követik, a támadók azonban a város egyik terén utolérték. Egyikük késsel hadonászva fenyegetni kezdte, s a csuklóján megsebesítette védekezésként felemelt kezét. Ekkor a fiú egyensúlyát vesztve a földre esett. A késelő bicskájával tovább hadonászott: vágott hámsérüléseket okozott a fiú mellkasán, bal combján és jobb bokáján. Az elkövető társa eközben elvette a középiskolás mobiltelefonját és a nála lévő pénzt. A támadók a személyleírás szerint 17-20 év közöttiek voltak.

A rendőrség rablás gyanúja miatt indított nyomozást az ismeretlen tettesek ellen - mondta a sajtóreferens.
Forrás: MTI