Több, mint hétszáz halott

Legkevesebb 702 palesztin vesztette életét a Gázai övezetben az izraeli hadműveletek kezdete óta - közölte az övezet mentőszolgálatának igazgatója.

A sebesültek száma legkevesebb háromezer-egyszáz. A halottak közel egyharmada gyermek, illetve tizenhat év alatti fiatal az igazgató közlése szerint. Az izraeli hadsereg tavaly december 27-én indított támadást az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet ellen. A civil áldozatok aránya jelentősen emelkedett azóta, hogy a légitámadások után január 3-án a szárazföldi hadműveletek is megindultak.
Forrás: MTI