Nyolc éves kislánnyal fajtalankodott

Natascha Kampusch elrablója évekkel a nagy port felvert eset előtt szexuálisan visszaélt egy nyolcéves kislánnyal, ám a feltételezett bűncselekményekre csak a közelmúltban derült fény.

A bécsi ügyészség szóvivője, Gerhard Jarosch szerdán megerősítette, hogy az áldozat tavaly novemberben feljelentést tett Wolfgang Priklopil ellen, ám mivel a férfi 2006-ban öngyilkos lett, a beadványban megjelölt bűncselekmény pedig már amúgy is elévült, nyomozást nem indítottak az ügyben.

Az akkor még csak tízéves osztrák kislány, Natascha Kampusch 1998. március 2-án tűnt el: iskolába indult, de nem érkezett meg. Egy iskolatársnője állítólag látta, amint betuszkolják egy fehér kisbuszba. A rendőrség hajtóvadászatot indított, még Magyarországon is nyomoztak utána, de nem akadtak a nyomára. Elrablója nyolc és fél éven át tartotta bezárva egy ablaktalan, föld alatti helyiségben Bécs közelében, Strasshofban. A lánynak 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie, kihasználva azt a pillanatot, amikor fogva tartója figyelmét elvonta egy mobilhívás. A férfi még aznap öngyilkosságot követett el.

Az állítólagos szexuális visszaélésre az ORF televízió hívta fel a figyelmet, ugyanis Thema című műsorában megszólaltatja majd azt a fiatal nőt, akit annak idején Priklopil - ugyancsak Strasshofban - molesztált. A műsort vezető Christoph Feurstein szerdán az osztrák hírszolgálati irodának elmondta, hogy az áldozattal senki sem lépett kapcsolatban a hatóságok részéről, pedig rajta keresztül talán többet megtudhattak volna a férfi jelleméről.

Gerhard Jarosch világossá tette, hogy a két eset között nincs semmi összefüggés.
Forrás: MTI