800 évig bírta, most összedől a vár?

Gazdátlanság miatt az enyészeté lehet az Ungvár melletti nevickei vár, amely gyorsan romló állaga miatt sürgős restaurálásra szorul.A 13. században épült, Európában is ritkaságszámba menő műemlék felújítását készségesen támogatnák különböző nemzetközi ala

A viszonylagos épségben fennmaradt vár azonban jogilag nem létezik, mivel még a szovjet időszakban hivatalosan romnak nyilvánították, így nem szerepel sem Ungvár, sem a járás, sem pedig Kárpátalja megye leltárában. A gazdátlanság folytán nincs, akivel a restauráció támogatására hajlandó szervezetek szerződhetnének - írta az ua-reporter.com című ungvári hírportál.

A beszámoló szerint a középkori műemlék fenntartásához az állam semmivel nem járult hozzá, a vár eddig csak a fanatikus kutatók, önkéntesek és romantikus hajlamú turisták fáradozásainak köszönhetően nem omlott össze. Olekszandr Dzembasz régész, a Nevickei Vár Társadalmi Egyesület elnöke elmondta, hogy a felújításához ajánlottak támogatást, de tulajdonos hiányában ezzel nem élhettek.

A megye illetékes hivatalnokai ugyanakkor azt állítják, hogy a nevickei vár hivatalosan is nemzeti építészeti emlék, amely állami védelem alatt áll. Ezt megerősítette Szopkó Tamás, a Kárpátalja megyei művelődési főosztály vezető szakembere is, aki szerint Ukrajnában létezik a nemzeti kulturális örökség körébe tartozó létesítmények védelmének állami programja, de a megvalósítására a megye az utóbbi években egyetlen vasat sem kapott a központi költségvetésből.

A nevickei várnak autentikus az architektúrája, mert az eltelt századok során egyszer sem építették át. A helyi történészek szeretnék az erődítés falain belül visszaállítani a középkori miliőt, de ehhez legkevesebb másfél millió hrivnyára (kb. 45 millió Ft) lenne szükség. A vár lelkes rajongói saját erejükből igyekeznek megóvni a falakat a teljes leomlástól.
Forrás: MTI