Dúl az energia a főtáncosban

Visszatérhet több mint kétéves szünet után a színpadra Michael Flatley, az ír sztepptánc nagymestere, miután egy ír bioenergetikus kigyógyította rejtélyes vírusfertőzéséből.

Az ötvenéves, amerikai születésű, ír származású táncos, aki Lord of The Dance című show-jával vált világhírűvé, 2006-ban vírusfertőzéssel került Londonban kórházba és kénytelen volt lemondani az ír történelmet bemutató Celtic Tiger előadás európai turnéját.

Mint Flatley az Irish Independent című lapnak elmondta, a hagyományos orvoslás nem tudta meggyógyítani, szerencséjére azonban találkozott egy ír férfival, egy bizonyos Michael O,Dohertyvel, aki a test energiáival dolgozik.

"Amikor eljött hozzám Írországban, alig tudtam felkelni a székből. Körülbelül 10 alkalommal látogatott meg ezután, és most már teljesen jól érzem magam. Tudok gyorsan táncolni és csaknem 100 százalékos állapotban vagyok" - mondta a táncos.

Klinikájuk honlapja szerint a Michael O,Doherty és Tom Griffin által kifejlesztett "Plexus rendszer" az "életerő-energiáknak a testen belüli és körüli újraegyensúlyozásával működik".

"Einstein állapította meg, hogy minden energia és az energia mögött egy felsőbb intelligencia van. A Plexus-rendszerrel elkezdtük megérteni ennek az intelligens életerőnek az óriási hatékonyságát" - olvasható a honlapon. (http://www.plexusbio-energy.com/history-plexus-system.htm)

A kezelésnek köszönhetően Flatley már részt tudott venni amerikai hírességek táncos tévéshow-iban, és újrakezdte korábbi kemény edzéseit - írta az Irish Independent.
Forrás: MTI