Megvalósulhat az oktatási-tudományos együttműködés

Várhatóan a jövő tanévtől megvalósul az oktatási-tudományos együttműködés India, Anglia és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) között. Sándorné Kriszt Éva, a BGF rektora az MTI-nek elmondta, hogy a múlt héten Ahmadábádban, a nyugat-indiai Gudzsarát állam

Velük keretmegállapodása van a BGF-nek. A magánegyetem rektora járt már náluk, most viszonozták a látogatását, és megállapodtak, hogy a cambridge-i Anglia Ruskin Universityvel (ARU) közösen részt vesznek a globális kommunikációs mesterképzés nevű programban. Ez azt jelenti, hogy mindhárom egyetem hallgatói a kultúrák közötti kommunikáció fejlesztése jegyében másfél évet tölthetnek el mesterképzésen az indiai, az angol és a magyarországi intézményekben.

A hallgatókat felvételi vizsgán választják ki - mindig annyit, ahányan a partneregyetemről jönnek. Például, ha öten felvételiztek Budapesten, akkor öten jöhetnek Indiából vagy Angliából és viszont. A felvételin alapkövetelmény a jó angol nyelvtudás, mivel a mesterképzés nyelve angol.

A "bolognai követelmények" szerint az alapképzés három év, s ezután mehetnek mesterképzésre az eredményesen diplomát szerzők. Az indiai, angol, magyar hármas oktatásban egy hónaptól hat hónapig vehetnek részt a hallgatók - mondta Sándorné Kriszt Éva.

A BGF rektora tárgyalt Újdelhiben az AMITY Egyetem vezetőivel is az oktatók és hallgatók cseréjéről, üzleti képzésről. Ez kapcsolatfelvétel volt a két tanintézmény között - tette hozzá.
Forrás: MTI