Elfelejtett leckéért halál

Bíróság elé kerül Egyiptomban egy 23 éves matematikatanár, akit azzal vádolnak, hogy halálra vert egy tanulót, mert nem csinálta meg a leckét. Az agresszív pedagógus országos felzúdulást okozott. Áldozata 11 évet élt.

A 11 éves kisfiút először vonalzóval verte a tanár, aztán a vádirat szerint kicibálta az osztályteremből és úgy hasba vágta, hogy elájult. A diák a kórházba szállítás után nem sokkal meghalt szívbénulásban. Az eset két hónapja történt Alexandriában egy külvárosi általános iskolában, és az egész országban felzúdulást keltett.

A most induló bírósági eljárásban a brit BBC szerint valószínűleg az oktatási minisztert is megidézik tanúnak. Az áldozat apja szerint inkább a vádlottak padján lenne a helye. "Elsőként a miniszter ellen kellene vádat emelni; hogyan engedhette meg, hogy ilyen fiatalon gyerekeket tanítson valaki" - mondta.

Az alexandriai tragédia sok egyiptomi számára az oktatási rendszer csődjének a jelképe. Az észak-afrikai arab országban fiatal, tapasztalatlan és rosszul fizetett tanárok küszködnek a fegyelem fenntartásával a lerobbant osztálytermekben, amelyekben 60-100 gyerek zsúfolódik össze.

A kormány reformokat ígér, például egy új tanári pályaalkalmassági rendszert. A kairói vezetés az iskolai erőszak megfékezésével is próbálkozik, és az ügy kapcsán nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az iskolai testi fenyítés tilalmára - írja honlapján a BBC News.
Forrás: MTI