Éjszaka aktívabban védekezünk

Alvás közben jobban működik a gyümölcslegyek immunrendszere -állapították meg állatkísérletükben a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói.A bejuttatott baktériumokkal szemben eltérően reagált a muslicák immunrendszere attól függően, hogy napi ciklusuk mely

Az emberhez hasonlóan a gyümölcslégynek is van belső óra által irányított napi ritmusa: a nap egyik szakaszában aktívan tevékenykedik, eszik, a másikban pedig pihen. Korábbi kutatások igazolták már, hogy a muslica bakteriális fertőzésekkel szemben mutatott érzékenysége a napi ritmushoz alkalmazkodva ingadozik.

Mostani kísérleteikben kétféle baktériummal fertőzték meg a kutatók az apró legyeket, a nap különböző szakában. Megállapították, hogy az éjjel, pihenés közben megfertőzött csapat sokkal nagyobb eséllyel élte túl a "behatolók" támadását, mint az aktív szakaszban, nappal megfertőzött muslicák. A kutatók megvizsgálták a gyümölcslegyek örökölt immunrendszerét alkotó fagociták aktivitását is, és úgy találták, hogy az is belső órájuk szerinti, napi ingadozást mutat - olvasható az EurekAlert című amerikai tudományos portálon.

Az ember immunrendszerének első vonalát is a falósejteknek is nevezett fagociták, a veleszületett immunrendszer alkotói adják. Ezek olyan fehérvérsejtek, melyek azonnal megtámadják a behatolót, megvédve ezzel a szervezetet addig is, míg szerzett immunrendszere sejtjei (T- és B-limfocitái) akcióba nem lépnek.
Forrás: MTI