Megkapták a kritikusok

Az idei év legjobb kortárs képzőművészeti, kurátori és kritikai teljesítményeit ismerték el a műkritikusok díjával csütörtökön este a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban.

A hazai művészetkritikus szakma jelentős részét tömörítő AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata első ízben osztotta ki díjait. A díjak célja, hogy évről-évre kiemelkedő teljesítményeket ismerjenek el a kortárs művészet különböző területein. Három díjat adtak ki, amelyekkel az év legjobb kurátori teljesítményét, az év legjobb kortárs képzőművészeti teljesítményét, illetve legjobb kritikai szövegét honorálták.

Mindhárom kategóriában jelölhetett a szervezet tagsága és elnöksége is. A zsűri, amely az AICA elnökségének tagjaiból állt, három jelöltet állított mindegyik kategóriában, a díjazottak közülük kerültek ki szavazás útján. Az elismerés kategóriánként 400 ezer forinttal jár.

A legjobb kurátori teljesítménynek járó díjat Hegyi Dóra kapta, aki idén a romániai Jászvárosban (Iasi) rendezett Periferic 8 Kortárs Képzőművészeti Biennále kurátora volt. További jelölt volt még Erőss Nikolett Artur Zmijewski kiállításáért (Trafó, Budapest), illetve Készman József és Nagy Edina, a budapesti Műcsarnokban rendezett A Lipcse-jelenség című kiállításért.

A legjobb kortárs művészeti teljesítményért járó díjat Szabó Ádám kapta, a budapesti INDA galériában nyáron rendezett Svédasztal című önálló kiállításáért. Jelölt volt még Mécs Miklós Akhilleusz és a teknősbéka című munkájáért, valamint Várnai Gyula Most már tudom című művéért.

A legjobb kritikusi teljesítmény a szavazatok alapján András Edité volt. A zsűri a Springerin című osztrák folyóirat idei 3. számában megjelent angol nyelvű cikkét díjazta, amelynek címe: A szocialista múlt kollektív emlékezete és traumája.

Jelölt volt még György Péter, az ÉS-ben publikált Kortárs művészet magyar múzeumokban - A paksi példa című írásáért, valamint Mélyi József Lebutított emlékezet című cikkéért, amely a Mozgó Világban jelent meg.
Forrás: MTI