Kiállítás nyílik a megyeháza történetéről

A rítusra a Mína völgyében került sor, ahol 2006-ban 362 embert tapostak halálra a zarándokok, amikor a tolongásban pánik tört ki közöttük. A zarándokokat befogadó terek bővítésének, valamint a biztonsági előírások szigorításának köszönhetően idén eddig k

A rendezvény aktualitása, hogy a korabeli vármegye közigazgatása 130 évvel ezelőtt, 1878 novemberében vehette birtokba a Benkó Károly és Pártos Gyula tervei alapján megépített eklektikus stílusú új megyei székházat - tette hozzá Hanga Valéria.

Tájékoztatása szerint a nagyközönség által döntő részben először látható levéltári dokumentumok a 13 évtizednyi történelmi időt idézik fel. Így a bemutatandó anyagban helyet kaptak a korabeli tervpályázat gyönyörű, tussal és kézzel rajzolt pályamunkái, a megyeháza megépítésének történetét bemutató számos dokumentum, tervrajz és fénykép. A történeti hűség jegyében a tablókra felkerültek az 1930-as épületbővítés Zombory Lajos által megálmodott első vázlatai, a két világháború közti éveket és az 1956-os eseményeket megörökítő, épületbelsőt ábrázoló fényképek, valamint a rendszerváltozás előtti felújítások tervdokumentációi.

A szolnoki megyeháza impozáns épülete már elkészültének pillanatában az új törvényhatóság, Jász-Nagykun-Szolnok megye egységének szimbólumává vált. A megyeháza a Tisza-parti város mindmáig legmeghatározóbb épülete annak ellenére, hogy a székház külső és belső arculatán a történelem korszakok otthagyták "kézjegyüket".
Forrás: MTI