Jövőre Duna-híd épül Győrnél?

Legkorábban jövő nyáron kezdődhet Győrött az új Mosoni-Duna-híd építése, amely Révfalut köti majd össze a szigeti városrésszel, és a szakemberek várakozása szerint csökkenteni fogja a belváros forgalmát - írja a Kisalföld keddi száma.

A lap közlése szerint a hidat 2010-ben szeretnék átadni. A 4 milliárd 120 millió forintos beruházási költséget egyedül a város állja. A fejlesztés részeként jelentős átalakításokra kerül sor a környék úthálózatán.

A közbeszerzési pályázatot a híd és a csatlakozó úthálózat tervezésére és kivitelezésére Győrött nem megszokott módon, egyben írta ki még augusztusban az önkormányzat. Csupán egyetlen pályázó akadt első körben, ahol a részvételt kellett jelezni. Az egyedüli induló a tervezésre és kivitelezésre január elejéig adhat ajánlatot a második körben.

Borkai Zsolt polgármester a lapnak elmondta: a híd az első kapavágás után 9-10 hónappal már állhat. A csatlakozó úthálózat átalakítása, kiépítése viszont várhatóan csak 2012-re fejeződik be.
Forrás: MTI