Vallásháború a Megasztárban?

Csalózás és vádaskodás – idáig süllyedt Magyarország egyetlen multikulturális kereskedelmi tévés műsora, a Megasztár. Ráadásul képbe került a Hit Gyülekezete is. Milliárdos papa, roma testvérek és a Gyülekezet - a Hírextra utánajárt, ki segíthetett

Mondjuk úgy - kicsit finoman -, hogy csak első felindultságból nyilatkozott úgy a TV2 Megasztár című műsorából kiesett Lakatos Krisztián családja, hogy „a vallási közösség és a milliárdos elintézték a fiúknak a továbbjutást”, utalva Fekete Dávid és Király Viktor továbbjutására. A vallási közösségen minden bizonnyal a Hit Gyülekezetét értették a roma család tagjai, a milliárdoson pedig Viktor apukáját, Király Tamást, az EMI lemezkiadó magyarországi igazgatóját, akit az elvakult megasztáros fórumozók szintén kötnek egy valláshoz.

Megvette neki a milliárdos papa?

Nem elég, hogy nemrég az emeltdíjas szavazás körül kerekedett botrány, a hétvégén ezzel az újabb kígyó és béka kiabálós biliborítással ismét sikerült hazavágni a Megasztár megmaradt presztízsét, ezzel pedig Mónika-show színvonalra süllyeszteni az ország egyetlen normális zenei vetélkedőét. A Lakatos-család azóta sem nyugszik, Királyék pedig csak pislognak és nem értik, miért is vált tehetséges fiacskájukból az ország rosszfiúja.

A nézőket viszont leginkább az érdekli, hogy miért kellett megváltoztatni az eddig jól bevált szavazási szisztémát (legutóbb ugyanis a zsűri döntötte el, hogy ki menjen tovább a fináléba, végül Király Viktort választották)?

Egyesek szerint azért, mert csak így kerülhetett be Király Viktor a fináléba, a nézők szavazatai alapján ugyanis valószínűleg nem lett volna esélye, akármilyen gazdag is az apukája. Persze ez csak egyesek szerint van így, bár a lelkes Lakatos Krisztián szurkolók csak nem bírnak a vérükkel és még mindig vitatják kedvencük kiesését.

"Ki kéne nyitni a fülüket az embereknek"

Királyék kihívták Lakatost!
Ezzel azonban nem éri be Király Viktor családja, az EMI magyar főnöke ugyanis egy rendhagyó kihívást intézett Lakatosékhoz.
- Bármikor hajlandóak vagyunk egy pártatlan, független, nemzetközileg elismert zenei szaktekintélyekből álló zsűri elé kiállni és megmutatni, hogy mit tudunk – jelentette ki a Hírextrának Király Viktor. - Nálunk a családban van egy nagyon lényeges mottó: pénzért nem veszünk sikert, mert az nem ér semmit. Vagy van tehetség, vagy nem megyünk a környékére sem a színpadnak – szúrt oda még egyszer az ellenfélnek Királyék „szóvivője”.
Királyéknál azonban nagy az öröm, hiszen úgy látszik Linda után a következő gyerek is befutja a már-már kötelező karriert.

- Örülünk, büszkék vagyunk rá – mondta el a Hírextrának Király Tamás, Viktor édesapja. – Ha tehetségen, megjelenésen és profizmuson fog múlni, akkor nagyon jó esélyei vannak a végső győzelemre is – tudtuk meg a bizakodó családtagtól. Magabiztos, annyi szent. De hogy is mondják, a show-nak a biznisze nem a kiscserkészek gyülekezete, hanem sokkal több annál…

Király Tamás azt is kifejtette a Hírextrának, hogy szerinte itt lenne az ideje annak, hogy az emberek kinyissák a fülüket és a szemüket, szerinte ez egyébként nagyjából meg is történt. - Ideje lenne észrevenni, hogy Viktor esetében kivételes tehetségről van szó. Ugyanez volt a helyzet Linda esetében is, akire szintén tücsköt-bogarat kiabáltak, ehhez képest pedig egy amerikai lemeztársaság szerződtette le – bizonygatta gyermekei tehetségét a lemezkiadó feje.

A lemezekben utazó üzletember azt is elmondta, hogy nagyon tehetséges fiúnak tartja Lakatosék Krisztiánját is, sőt az EMI-nél nagyon szívesen kiadnának lemezt is tőle. - Föl is ajánlottam neki, mert nagyon jó lemezt tudnánk összehozni. Nekem kimondottan tetszett, ahogyan énekelt, tetszett a stílusa is – vallotta be a döntőbe jutott Viktor édesapja és legfőbb szurkolója.

Erre jött még – szintén Lakatosék nagy és hangos famíliájának szájából – a következő adalék: Fekete Dávidra csak azért érkezett olyan sok szavazat, mert Magyarország egyik legfejlődőképesebb vallási felekezetének, a Hit Gyülekezetének tagjai tornázták föl a srác népszerűségi indexét. A Hit Gyülekezeténél persze ezt tagadják, ők inkább abban látják a fiatal Dávid sikerének titkát, hogy Isten bizony megáldotta a hangját, ezért szavaznak rá a nézők.

Mindenkinek segítettek?

Még mielőtt az olvasók „áh, ilyen egyszerűen nincs” felkiáltással véget vetnének az olvasásnak nem árt tehát egyszerűsíteni: a Megasztár negyedik szériájának dobogósai mindannyian élvezhettek egy kis hátszelet, legalábbis nem tudunk ellenkezőjéről. Király Viktornak apja milliárdjai, Lakatos Krisztiánnak roma testvérei, Fekete Dávidnak pedig egyháza nyújthatott mentő kezet. Vagy dobhattak feléjük mentő SMS-eket.

Az ugyanis, amit a legelvetemültebb szurkolók pedzegetnek, hogy nem csak az emelt díjas SMS-ekkel operáltak a rajongók, hanem hogy – mondjuk ki, ha nem is igaz – megvették a zsűrit is már-már a TV2 megtépázott renoméját is a földbe döngöli.

Nem, ezt már végképp nem hisszük, hogy a kivénhedt rocker Mester Tamás, a botrányhős Friderikusz Sándor, a jobb napokat is megélt Eszenyi Enikő és a szintén kiöregedett jampi Fenyő Miklós megvehető lenne.

Vagy mégis?