"Hírlap-színház" - Csendesebben vigadjunk

Csendesebben vigadjanak! - a Heves Megyei Hírlap ezzel a címmel megjelent cikkét vitték színpadra az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán a teátrum művészei hétfőn az intézmény kísérleti "Hírlap-színház" elnevezésű programja keretében.

Egy büfé miatt kialvatlanok a gyöngyöspataiak. Hétvégente ugyanis elviselhetetlen az onnan kiszűrődő ricsaj. A jegyző egyszer bezáratta ugyan az üzletet, de az új engedéllyel megint kinyitott - ismertette az előadás alapját szolgáltató újságcikk tartalmát a teátrum sajtószóvivője.

Máté Gábor rendezőnek csupán egy napja volt az előadás összeállítására, hiszen csak vasárnap este kapta meg a napilap hétfőn megjelenő számát, amiből estére már egy komplett előadás elevenedett meg a színpadon - tette hozzá Pilisy Csenge.

A sajtóreferens korábban elmondta, hogy az ötlet egy tíz évvel ezelőtti zalaszentgróti előadóművészeti táborból származik, de a kaposvári Katona József Színházban is volt hasonló előadássorozat.

Az egy nap alatt létrejött, egyetlen egyszer bemutatott előadásokból álló sorozat igazi érdekessége a rendező szerint az, hogy a nézők amit reggel olvasnak, estére színpadon, dráma formájában láthatják, a "Hírlap-színházban" ráadásul olyan témákat dolgoznak fel, amelyek az embereket közvetlenül érintik.
Forrás: MTI