Vonat és kamion ütközött

Kőzúzalékot szállító kamion ütközött személyszállító motorvonattal pénteken Ózdon, a balesetben három ember sérült meg könnyebben - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőrség szóvivője közölte: a vonaton a mozdonyvezető, a jegykezelő és egy utas sérült meg könnyebben. A kamion pótkocsija felborult, a rakomány az útra szóródott.

Az átkelőnél lévő két vasúti sínpárt a kiborult rakomány, illetve a sérült járművek elzárják, ezek elszállítása még tart, csak az után állhat helyre a forgalom - tette hozzá.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: három tűzoltóautóval 12 tűzoltó vonult a helyszínre a műszaki mentéshez.

A MÁV közleménye szerint a mentők az ózdi kórház baleseti osztályára szállították a sérülteket.
Mint írták, a motorvonat sérülése miatt nem tudja folytatni útját, ezért elvontatják, ez 2-3 órát vesz igénybe. A MÁV-START a közlekedés biztosítása érdekében autóbuszt rendelt. A közlekedés várhatóan kora délutánra áll helyre.

A MÁV Zrt. és a rendőrség szakemberei megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Forrás: MTI