Ez Prima lesz!

Péntek este kiderül, hogy kik lesznek a legjobbak a jók között, kihirdetik a magyar közvélemény által nagyra becsült Prima Primissima díjakat. Harminc jelölt, tíz győztes, több mint fél millió euró kiosztott jutalom - Makk Károly azonban nem ezt, hanem az

2003-at írtunk, amikor a Demján Sándor üzletember vezette Vállalkozók Országos Szövetsége kitalálta, hogy alapítanak egy díjat, melynek célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése.

Öt év elteltével kijelenthetjük, hogy ez nagyjából sikerült. Így vélekedik Makk Károly is, a Magyar színház- és filmművészet kategóriában jelölt rendezőlegendával közvetlenül a gála előtt tudott a Hírextra beszélgetni.

"Ránk fér az elismerés"

A tíz kategória jelöltjei
(A Hírextra tippjeit a győztesekre dőlt betővel olvashatják)

Magyar irodalom
Csoóri Sándor költő, író
Rakovszky Zsuzsa költő
Réz Pál irodalomtörténész

Magyar színház- és filmművészet
Halász Judit színművész
Makk Károly filmrendező
Markó Iván táncművész, koreográfus

Magyar képzőművészet
Gross Arnold festőművészgrafikus
Gyémánt László festőművész
Keleti Éva fotóművész

Magyar tudomány
Freund Tamás akadémikus, neurobiológus
Kásler Miklós orvos, sebész, onkológus
Pusztay János nyelvész

Magyar oktatás és köznevelés
Budapesti Városvédő Egyesület
Komoróczy Géza történész, egyetemi tanár
Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság házfőnöke
- Ez egy óriási elismerést jelent az embernek, amely nagyon jólesik, és ami ránk is fér - utalt a magyar művészemberek nehéz helyzetére a Kossuth-díjas filmrendező. - Mi mutatványosok vagyunk, exhibicionisták, én speciel a kamera mögött. Az ízlésünkkel, az érzékenységünkkel avagy éppen az ízléstelenségünkkel, az érzéketlenségünkkel dolgozunk, és pont ezért érzékenyek vagyunk a hasonló elismerésekre. Nem akarok a többiek nevében beszélni, de szerintem ők is így gondolják - mondta Makk Károly.

A díjakat egyébként idén tíz kategóriában adják át – nem számolva a nemrég újításként bevezetett Junior Prima díjakat. A jelölteket idén is bemutatta a Magyar Televízió, így a magyar közönség ugyancsak szavazhatott a legjobbakra. A "prímák" (a jelöltek) tízezer eurót, a "primissimák" (a jelöltek közül a győztes) ötvenezer eurót kaszálnak – persze nem az anyagiak jelentik a díj igazi értékét.

- Ez a díj azért is nagyon fontos, mert olyan valamibe invesztálni, amely nem úgy profitképes, hogy áttekinthető anyagi hozama van, hanem a tudásra épít, nagyon nagy dolog. Hiszen az egész világ tipródik egy pénzügyi szituációban, ahonnan nem igazán találja a kiutat - osztotta meg a Hírextrával a Prima Primissimáról alkotott véleményét a Liliomfi, a Mese a tizenkét találatról és más filmművészeti remekek alkotója, Makk Károly.

Ki kapja a szobrokat?

A harminc jelölt egyébként a világ talán legismertebb és legsikeresebb versenylovának, Kincsemnek a porcelánszobrát kapják meg, melyet Schrammel Imre, a Kossuth-díjas keramikus készített. Hogy ki kapja meg az igencsak értékes lovasszobrokatt csak péntek este derül ki, a ráadásként kiírt közönségszavazást már lezárták, a győztes ugyancsak ötvenezer euróval lesz gazdagabb (ezt a pénzt Csányi Sándor OTP-vezér ajánlotta fel).

A tíz kategória jelöltjei
(A Hírextra tippjeit a győztesekre dőlt betővel olvashatják)

Magyar építészet és építőművészet
Callmeyer Ferenc
Novák István
Török Ferenc

Magyar sajtó
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője
Cselényi László szerkesztő-rendező, a Duna Televízió elnöke
Szegő András újságíró

Magyar népművészet és közművelődés
Kemény Henrik bábművész
Muzsikás Együttes
Óbudai Népzeneiskola

Magyar zeneművészet
Koncz Zsuzsa előadóművész
Melis György operaénekes
Szokolay Sándor zeneszerző

Magyar sport
Gyarmati Dezső vízilabdázó, a Nemzet Sportolója
MKB Veszprém Kézilabda Club
Polgár Judit sakknagymester
A díj odaítélésének kérdése azonban felvet néhány kérdést. Például, hogy aki az egyik évben szerepelt kategóriájában a három jelölt között, de nem nyerte el a primissima díjat azt miért nem jelölik később ismét, így ugyanis többé nem lesz esélye a legnagyobb, a primissima jelző elnyerésére. A magyar közélet mindenesetre olyannyira elfogadta ezt a díjat, hogy a direkt politikamentes díjnak kikiáltott Prima Primissima díjátadó mára egy egész pofás kis társadalmi eseménnyé nőtte ki magát. A Művészetek Palotájában megrendezendő gálát persze a Magyar Televízió közvetíteni fogja, sőt már eddig is bemutatta a jelölteket.

Természetesen megkérdeztük Makk Károlyt is, aki azonban nem vállalkozott tippelésre még a saját kategóriájában sem. - Mind a ketten kiváló művészek, emberileg nagyon közel állok hozzájuk - utalt a Magyar színház- és filmművészet kategória másik két jelöltjére, Halász Juditra és Markó Ivánra a neves rendező.

Civilek jelölik a szakmák legjobbjait

A két évvel ezelőtti sport kategóriában győztes vízilabda kapitány, Kemény Dénes egy nem régi interjúban például azt mondta a Prima Primissimáról (PP), hogy hajdanán nagyon örült az elismerésnek. Nagyon nagy megtiszteltetések tartotta, hogy egy a sport világát tekintve civilekből álló zsűri méltónak tartott a díjra.

Pont ez a lényeg, a civilek elismerése a szakma kimagasló egyéniségeinek.

- Ez egy monstre szűrés a tudomány, a művészet, meg a többi területéről, és van egy pont, amikor az ember már nem ismeri ki magát benne - mondta még el Makk Károly, mielőtt elindult a gálára. Tehát ő sem elsősorban a pénzt emelte ki, hanem az erkölcsi elismerést.

Az ötvenezer eurós primissima díjazás viszont szintén felvet néhány kérdést: persze nem azt, hogy bárki is sokallná a jutalom mértékét. Sőt. Ugyanis a prímák listájára felkerülő összes személy tett már annyit szakmájában, hogy feltétel nélkül oda lehetne adni bárkinek a fődíjat is. Ráadásul nem csak személyek kaphatnak díjat, hanem szervezetek, sőt egyesületek is. A PP díjjal együtt létrehozott alapítvány elvileg ellenőrzi a díjjal elnyert pénzeket is, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy bárki is nyerjen ma este, megérdemelten teszi majd.