A Fidesz az okokat firtatja

A Fidesz komáromi szervezete a város képviselő-testületének összehívását kezdeményezi és tájékoztatást kér az ipari parkban működő cégek létszámleépítéseiről, valamint a lehetséges önkormányzati intézkedésekről - közölte csütörtökön sajtótájékoztatón a ké

Molnár Attila fideszes frakcióvezető elmondta, nem tartja elfogadhatónak, hogy képviselők csak a sajtóból értesülnek a nagyarányú elbocsátásokról, amikor személyesen is tagjai az Ipari Parkkal foglalkozó eseti bizottságnak. A frakció az ülésre javasolja meghívni a multinacionális vállalkozások és a munkaügyi központ képviselőit.

Zatkyó János polgármester (MSZP) az MTI kérdésére "kommunikációs ötletnek" minősíttette a felvetést, mellyel "mutatják, hogy törődnek a várossal". Ugyanakkor elmondta, hogy a kezdeményezés törvényes, ezért összehívja a képviselőket de nem péntekre, ahogy a Fidesz-frakció kérte, mert addig nem lehet vendégekkel az egyeztetést lebonyolítani.

Komáromban az elmúlt napokban 1000 fős elbocsátást jelentett be a Foxconn és 117 fő kölcsönzött munkaerőtől vált meg a Perlos. Mindkét cég a Nokia beszállítója. A finn telefongyár saját állományában nem jelentett be csoportos létszámleépítést.

A kölcsönzött munkaerő leépítése nem esik bejelentési kötelezettség alá. Az év végén az ipari park cégeinél gyakorlattá vált, hogy a termelés újbóli felfutásáig a létszámot a kölcsönzött munkások elküldésével alakították az igényekhez.
Forrás: MTI