Húsz százalékkal többért viszik majd el a szemetet

Több mint 20 százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja januártól Nagykanizsán, a tömegközlekedésért és a folyékony hulladék elszállításáért csaknem 10 százalékkal, a kéményseprésért pedig nyolc százalékkal kell majd többet fizetni - tájékoztatta Marton

A szemétszállítás díja eredetileg 32-33 százalékkal emelkedett volna, de az önkormányzat átvállalta a lakosságra háruló terhek egy részét, így 22,1 százalékra csökkent az emelés mértéke - tette hozzá.
A Fidesz támogatásával megválasztott polgármester szerint a magas díjemelést a korszerű hulladékgazdálkodás indokolja.

Marton István a tervekről elmondta, hogy a dél-zalai város 14 településsel közösen 15 milliárd forint értékű szennyvízprogramot valósít meg. Tovább folytatódik a 2007-2013-ig tervezett belvárosi rekonstrukció: a két európai uniós program önrésze 2,2 milliárd forint. Több mint félmilliárd forint beruházással inkubátor- és egészségház épül, s megkezdődik a Bolyai iskola rekonstrukciója.

A jövő évet működési hiány nélkül tervezik, de a megszorítások miatt szükség lesz takarékossági intézkedésekre is, ezért az is elképzelhető, hogy korlátozzák majd a Magyar Plakát Ház nyitva tartását - jegyezte meg Marton István.
Forrás: MTI