Fodor frakcióvezető szeretne lenni

Fodor Gábor pártelnökként elindul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért. Ezt ő maga jelentette be újságíróknak hétfőn a parlamentben. Kóka János frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, hogy áll a megmérettetés elé.

Fodor Gábor közölte: pártelnökként élni kíván azzal a jogával, hogy frakcióvezetői posztra jelöljék. Hozzátette, hogy a jövő évi európai parlamenti választások előtt az SZDSZ-nek teljes erővel az egységességre kell törekedni, hogy az meghozza a sikert.

Kóka János újságíróknak azt mondta, a választás egy évente ismétlődő természetes folyamat, amikor "kinyílik" a frakcióvezetői, a frakcióvezető-helyettesi és az összes bizottsági pozíció és megindul a verseny.

Az MTI-nek a frakcióvezető elmondta, hogy természetesen áll a megmérettetés elé.
Az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportját jelenleg Kóka János volt pártelnök vezeti. Kóka Jánost Eörsi Mátyás lemondása után tavaly december elején választották titkos szavazással frakcióvezetővé. Mandátuma december 5-én jár le.
Forrás: MTI