Döntős a Dominó

A Domino Honvéd jutott elsőként a vasárnapi döntőbe a női vízilabda Magyar Kupában. Az egri négyes finálé első összecsapásán a fővárosi csapat két góllal bizonyult jobbnak a Szentesnél.

Magyar Kupa, elődöntő:

nők:

Domino Honvéd - Hungerit-MetalCom-Szentesi VK 10-8 (4-0, 4-3, 0-3, 2-2)
gólszerzők: Györe, Valkai, Kisteleki 2-2, Tóth I., Takács O., Keszthelyi, Zantleitner 1-1, illetve Kotova, Ipacs 2-2, Dalmády Sz., Kövér-Kis, Szabó X., Kertes 1-1

Jól kezdett a bajnoki címvédő Honvéd, eredményes támadójátékkal 4-0-ra elhúzott az első negyedben. Horváth Patrícia ötméterest is hárított, az ellenfél így csak a második szakasz közepén szerezte első gólját. A 8-3-as vezetés birtokában azonban túlságosan is visszavett a tempóból a budapesti alakulat, a szentesiek a fordulás után sokkal jobban védekeztek, ennek nyomán pedig Kotova, Ipacs és Szabó Xénia révén 8-6-ra felzárkóztak. A negyedik negyedben, két perccel a vége előtt egy gólra csökkent a különbség, erre Györe Lajos időt kért, próbálta felrázni csapatát. Sikerrel, a válogatott Zantleitner Krisztina remek centerezéssel megszerezte a tizedik honvédos gólt.

később:

Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület - ZF-Eger 16 ó

Később:

férfiak:

Uniqua-UTE - ZF-Eger 17:30 ó
TEVA-VasasPlaket - Domino Honvéd 19 ó
Forrás: MTI