A válság veszélyezteti a Nabucco-t

Az Országgyűlés Nabucco-bizottságát vezető Kóka János (SZDSZ) nagyobb uniós pénzügyi szerepvállalást és transzatlanti összefogást sürget a Nabucco-gázvezeték megépítése érdekében. A frakcióvezető erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek.

Mint mondta, a bizottság szerdai ülésén megismert adatok szerint a pénzügyi válság és a projektet övező bizonytalanságok következtében jelentősen csökkent a beruházó cégek kockázatvállalási képessége. Bár egész Európa számára fontos stratégiai beruházásról van szó, ennek összes kockázatát a piaci szereplők ma nem képesek egyedül vállalni. Ezért tűnik szükségesnek az Európai Unió tervezettnél nagyobb pénzügyi szerepvállalása - mondta a politikus.

A volt gazdasági miniszter szerint a projekt finanszírozásában az első lépést Brüsszelnek kell megtennie: az építéshez szükséges 6-8 milliárd eurós tőke nagy részét az unió pénzintézeteinek kell rendelkezésre bocsátaniuk, amelyeknek így megszerzett részesedését a beruházásban érdekelt energiaipari cégek az üzemeltetési időszakban vásárolhatnák ki.

A liberális politikus fontosnak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Nabuccóval kapcsolatos ankarai tárgyalásait. Hangsúlyozta, hogy Törökországgal mihamarabb meg kell állapodni az együttműködésről. Véleménye szerint erre megvan a lehetőség, hiszen az uniós csatlakozási ambíciókkal rendelkező ország egyszerre tudja majd mérlegelni saját és az EU energiabiztonsági és gazdasági érdekeit. A forrásokat illetően a bizottsági elnök különösen fontosnak tartja, hogy új beszállító országokkal, köztük Irakkal is kezdődjenek tárgyalások.

Az SZDSZ frakcióvezetője a közeljövőben tervezett lépésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell erősíteni a Nabucco-projekt mögött álló politikai támogatást.

"Miközben Közép- és Kelet-Európa hosszú távon egekbe szökő gázárakkal és energiaellátási zavarokkal fizethet a késlekedésért, a projekt a jelentőségénél kisebb figyelmet kap Brüsszelben. Intézményes együttműködésére van szükség, hogy az orosz érdekeket ellensúlyozni képes politikai erőt állítsunk a Nabucco mögé. Ausztria, Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország mintegy 120 millió polgárának, és a térség gazdasági szereplőinek közös érdekeit kell képviselnünk" - jelentette ki Kóka János. Hozzáfűzte: ezért kezdeményezik egy olyan nemzetközi védnöki testület létrehozását, amelyben a projektben résztvevő országok nemzeti parlamentjei képviseltetik magukat.

A magyar Nabucco-bizottság egyhangú határozatával összhangban a következő napokban megkeressük valamennyi érintett ország parlamentjének illetékes bizottsági elnökét, hogy a védnöki testület felállításáról még a jövő év elején megállapodhassunk - mondta az SZDSZ frakcióvezetője.

Kóka János emlékeztetett arra, hogy nemzetközi tárgyalásain Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is a testület létrehozása mellett foglalt állást. A liberális politikus azt is hangsúlyozta, hogy fokozni kell az együttműködést az Egyesült Államokkal. Ennek érdekében Brüsszelnek és a védnöki testületnek mielőbb fel kell vennie a kapcsolatot a januárban felálló Obama-adminisztrációval, hogy az amerikai szerepvállalás lehetőségeiről tárgyaljanak.
Forrás: MTI